Lifelong learning

 Az egyetemen nagyszerű didaktikus, módszertanos órákat találtam, amit nem erős kritikaként szeretnék kijelenteni, de bőven hiány volt belőle az otthoni tanszéken, pedig tanár szakos hallgató vagyok. 

Bár eleinte nem volt könnyű rávenni magam – miután otthon már minden tárgyamat teljesítettem a hosszú 5év alatt– és már rég az egyéves gyakorlatomon lehetnék – hogy ismét házi feladatokat kell írni és „kötelezőeket” kell olvasni. De most már tudom azt mondani, hogy nem (annyira) kötelezőként tekintek ezekre a kurzusokra és feladatokra, hiszen csak plusz tudással gyarapodhatok. 

Nagy szerepük volt ezekben az oktatóknak, akik nagyon kedvesek, figyelmesek, rugalmasak és maximálisan felkészültek. Látom, hogy iszonyú munkájuk van abban, hogy a kurzus úgy valósulhasson meg, ahogy annak kell. És ez elképesztően motiválóan tud hatni. 

A másik az az, hogy nem az elméletbeli feltételezésekkel foglalkozunk (amik, ki tudja, hogyan valósulnak meg egy tanórán gyakorlaton vagy akár amikor végzett tanárok leszünk) hanem gyakoroljuk azt, ami egy tanárnak elengedhetetlen: az óraterv írást. Persze ez a rész senkinek sem az álommelója, de mivel elvárt tényező, nem árt, ha szerzünk egy kis rutint (főleg, hogy az egyetemen egyáltalán nem jött elő és gyakorlaton is csak akkor,ha elvárta a mentortanárunk). Nem csak beszélünk róla, hogy hogyan kellene megírni egy „Unterrichtsentwurf”-ot, hanem tényleg meg is írjuk, ami nem is olyan könnyű. Megtanuljuk, hogyan készülünk elő, a tervezés folyamatait, a praktikus felépítését az órának, hogy az korosztálynak és nyelvi szintnek megfelelő legyen. Az órán mindenkiét részletesen átbeszéljük, értékeljük, fontos következtetéseket vonunk le. És már észre is vettem, hogy miközben töröm a fejem a feladatokon, csak úgy jönnek és jönnek az ötletek és írogatom fel őket a füzetemben, hogy de jó, ezt majd az egyéves gyakorlaton kipróbálhatom. 

Persze előfordulnak a kurzuson elméleti „Stoff” is, amelyek elengedhetetlenek a háttértudásunkhoz, de nem ezen van a hangsúly.

Itt is volt egy tömbösített Literaturkritik órám, bár elég menő címmel futott: „Literaturkiritik*erinnen, Blogger*innen und Infuencer –wo ist da der Unterschied”? (magyarul kb: irodalmi kritikusok, bloggerek és influenszerek – most akkor mi is a különbség?) 

Átmentünk a német irodalom korszakain és kellett írni recenziót, rezümét 1-1 könyvről, mégis gyakorlatorientált volt a kurzus. Így például az adott recenziót átalakítottuk blog-bejegyzéssé, hogy ott milyen formát kap, milyen stiláris változásokon esik át. Az utolsó napon pedig pár-illetve csoportmunkában hoztunk létre a meglévő recenziókból egy Podcastot vagy egy kis filmet, azaz vlogot, amint éppen az adott könyvről fejtük ki a kritikánkat vagy csak társalgunk, bemutatjuk, mit olvastunk, miért ajánlanánk vagy éppen miért nem. 

Egy szó mint száz, a  lényeg, hogy újra érzem a tétjét a tanulásnak.