„Mindig legyél
figyelmes és körültekintő kislányom! Nagyon vigyázz az irataidra, nehogy első
nap elhagyjad a pénztárcádat, mint a barátnőd!” – „Nyugi, nem fogom!!!”
És ahogy az lenni szokott ilyen kijelentések után, persze,
hogy elhagytam a pénztárcámat az ELSŐ nap első vásárlásánál az Allee Centerben, benne természetesen az összes Geld készpénzben, mert
az ösztöndíj körülbelül 2-3 hét után érkezik a bankkártyára.
Egész eddigi
életemben másodszor történt velem ilyen és ez szörnyű érzés. Miután
vásároltunk, bepakoltunk a táskába és már éppen kifelé sétáltunk, amikor Pozsi
rákérdezett, hogy „Biztos mindent
eltettél? A pénztárcát is?”. Nem is kellett több, a fejemben motoszkált, mi
van, ha nem, úgyhogy mondtam, hogy „Tuti
eltettem, de ha már így mondod, megnézem.” Micsoda meglepetés,
minden ott volt a táskámban csak a mustársárga pénztárcám nem. Hatalmas
kétségbeesés, rögtön visszafordultunk.
Itt Németországban, mivel nagy hagyománya van a szelektív
szemét gyűjtésnek, a boltokban is megtalálhatóak a kijáratnál a különböző
szemetekre szánt dobozok, és mi persze épp ott pakolásztunk, szóval megnéztem
az összes hulladékgyűjtőt, de egyikbe sem volt. Ezután fordultam a kasszához,
ahol az eladó mondta, hogy nem látta, de hívja a kollégát és ő talán tud
segíteni. Egy fiatalember jött, elmondtam neki mi történt, hogy néz ki, mi a
nevem, majd közölte hogy oké, mindjárt jön. Óriási megkönnyebbüléssel
tapasztaltuk, hogy a kezében ott volt a kis pénztárcám, csak annyit kért
mondjam a vezeték és keresztnevemet, majd visszaadta az elveszettnek hitt kincset.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése