Hello! Szia! Váratlan, az életedről szóló film, amit forgatsz, az vágatlan!

Az első 2 hét élményeit szeretném összefoglalni. Március 14-én indultunk Siklósról, még aznap este Anyukám húgánál és családjánál töltöttük az estét és éjszakát, ugyanis ők 50 percnyire laknak Münchentől. Március 15-én kezdődött az igazi „elszakadás” a családtól, még 500 km és egy kipakolás erejéig voltam együtt a szüleimmel, de este hat körül útjukra indultak én pedig nekiláttam berendezni kis életem elkövetkező 5 hónapjának helyszínét. Nem mondom, hogy könnyű volt, hiszen ilyen távol és ennyire sokáig még sem a családomtól, sem a barátaimtól, azaz az otthonomtól nem voltam távol. 

Nagy segítségemre Pozsi volt, másnap máris bevettük a várost, pedig szakadt az eső, ekkor történt a „pénztárca incidens” is, amúgy. Az időjárás nem szegte kedvünket, örömmel fedeztük fel a várost, ami nagyjából kétszer akkora, mint Pécs. Rengeteg monumentális katedrális, templomok, óriási bevásárlóközpontok, gyönyörű belváros és modern lakótelepek sokasága, ugyanis a II. világháború idején Magdeburg közel 90%-át lebombázták. 

Mindennap kirándultunk, úgy, mintha kötelező lenne, nagy élménylöketet adott nekünk az állandó felfedezés és kaland. Az egyik kedvencünk, azt hiszem, mondhatom többes számban, az az Elba folyó. Nem éltem még olyan városban, amelynek folyója is van, és ami a legkirályabb, hogy bruttó 5 perce van a kollégiumtól. 

Másik lenyűgöző számomra a sok park és zöldövezet. Az egyetem mellett terül el a Nordpark, ahol sok-sok nyúl is elő szokott bukkanni, de nem azok a pici, cuki házi nyuszik, hanem az igen méretes, kecses vékony fajták. De olyan élményben is részünk volt, hogy a folyópart menti erdőben sétáltunk és előttünk-mellettünk ugrott el egy őz. Szóval elmondható, hogy itt békés összhang és hangsúly van a nagyvárosi lét és a természet között. A kedvenc parkom a „Stadtpark Rotehorn” erről nincs mint mondani, beszéljenek majd a képek. 

Mindenesetre az első két hétben nem igazán tudtam úgy felfogni, hogy még 4,5 fél hónapot itt leszek. Sokkal inkább hatott egyfajta kirándulásnak-nyaralásnak az ittlét és ennek köszönhetően nem volt szomorú honvágy érzésem. Nem volt rohanás, hogy amint ideérünk, kezdődik is az egyetem, a rengeteg új impulzus és program, ami hirtelen kicsit sok lett volna. Volt időnk megszokni, alkalmazkodni és készen állni az új kalandra. És ez így volt jó.