Az első 2 hét élményeit szeretném összefoglalni. Március 14-én indultunk
Siklósról, még aznap este Anyukám húgánál és családjánál töltöttük az estét és
éjszakát, ugyanis ők 50 percnyire laknak Münchentől. Március 15-én kezdődött az igazi „elszakadás” a családtól, még
500 km és egy kipakolás erejéig voltam együtt a szüleimmel, de este hat körül
útjukra indultak én pedig nekiláttam berendezni kis életem elkövetkező 5
hónapjának helyszínét. Nem mondom, hogy könnyű volt, hiszen ilyen távol és
ennyire sokáig még sem a családomtól, sem a barátaimtól, azaz az otthonomtól nem
voltam távol.
Nagy segítségemre Pozsi volt, másnap máris bevettük a várost,
pedig szakadt az eső, ekkor történt a „pénztárca incidens” is, amúgy. Az
időjárás nem szegte kedvünket, örömmel fedeztük fel a várost, ami nagyjából
kétszer akkora, mint Pécs. Rengeteg monumentális katedrális, templomok, óriási
bevásárlóközpontok, gyönyörű belváros és modern lakótelepek sokasága, ugyanis a
II. világháború idején Magdeburg közel 90%-át lebombázták.
Mindennap
kirándultunk, úgy, mintha kötelező lenne, nagy élménylöketet adott nekünk az
állandó felfedezés és kaland. Az egyik kedvencünk, azt hiszem, mondhatom többes
számban, az az Elba folyó. Nem éltem még olyan városban, amelynek folyója is
van, és ami a legkirályabb, hogy bruttó 5 perce van a kollégiumtól.
Másik
lenyűgöző számomra a sok park és zöldövezet. Az egyetem mellett terül el a Nordpark, ahol sok-sok nyúl is elő
szokott bukkanni, de nem azok a pici, cuki házi nyuszik, hanem az igen
méretes, kecses vékony fajták. De olyan élményben is részünk volt, hogy a folyópart menti erdőben
sétáltunk és előttünk-mellettünk ugrott el egy őz. Szóval elmondható, hogy itt
békés összhang és hangsúly van a nagyvárosi lét és a természet között. A
kedvenc parkom a „Stadtpark Rotehorn” erről nincs mint mondani, beszéljenek majd a
képek.
Mindenesetre az első két hétben nem igazán tudtam úgy
felfogni, hogy még 4,5 fél hónapot itt leszek. Sokkal inkább hatott egyfajta
kirándulásnak-nyaralásnak az ittlét és ennek köszönhetően nem volt szomorú honvágy
érzésem. Nem volt rohanás, hogy amint ideérünk, kezdődik is az egyetem, a
rengeteg új impulzus és program, ami hirtelen kicsit sok lett volna. Volt időnk
megszokni, alkalmazkodni és készen állni az új kalandra. És ez így volt jó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése